A Laboratóriumi Medicina
aktuális kihívásai

MLDT-Miskolci Egyetem ETK és a Borsod-Abaúj-Zemplén
Vármegyei Központi Kórház Laboratóriumi Medicina
Osztályának szakmai továbbképző napja

2024. november 7.

Hotel Aurora

Miskolctapolca

részletek

KÖSZÖNTŐ

Kedves Kollégák!


Ismét elszaladt egy év és ez számomra immár a „Laboratóriumi medicina múltja, jelene és jövője konferenciák” számából (is) érződik.

Szakmánk folyamatosan változó életében újabb és újabb feladatok, kihívások bukkannak fel. Ezévben is szeretnénk az aktuális szakmapolitikai kérdésekről tájékozódni, beszélgetni, melyhez neves előadók előadásai adják a „felhangot”.

2024 november 07-én minden érdeklődő kollégát tisztelettel hívunk és várunk a szokásos miskolctapolcai rendezvényünkön, immár új helyszínen az Auróra Holtelben.

A témák között szerepel a szakképzés áttekintése, a LOINC kód és azzal kapcsolatos strukturált adatkommunikációval szerzett tapasztalatok, feladatok megbeszélése az ESZNK szakértőjével, interdiszciplináris irányelvfejlesztési programok bemutatása proteinúria, eGFR témakörében az MLDT, MANET, MDT kollaborációjában. Analitikai és informatikai megoldások bemutatására is sor kerül a részletes program tájékoztatása szerint.

A rendezvényen térítésmentes részvételre nyílik lehetőség.

A személyes találkozásban bízva, tisztelettel:


Prof. Dr. Fodor Bertalan a konferencia elnöke

PROGRAM

09.30 – 10.00

Érkezés, regisztráció

10.00 – 10.30

Köszöntések

Dr. Kiss-Tóth Emőke a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának Dékánja

Dr. Kostyál László a Borsod-Abaúj Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház diagnosztikáért felelős orvosigazgató-helyettese

10.30 – 11.00

Elnöki megnyitó

Dr. med. habil. Ajzner Éva Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Központi Kórház, MLDT elnöke

11.00 – 11.30

Kihívások és lehetőségek a laboratóriumi szakképzésben Magyarországon

Prof. Dr. Antal-Szalmás Péter

Debreceni Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet

11.30 – 11.50

Szünet

11.50 – 12.10

Újdonságok a Diagnosticum Zrt. kínálatában

Szalma Anikó

Diagnosticum Zrt.

12.10 – 12.30

Az eGFR képletek használata és buktatói

Dr. Siska Andrea

Szegedi Tudományegyetem, Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Laboratóriumi Medicina Intézet

12.30 – 12.40

Co-referátum:
eGFR és proteinuria irányelvfejlesztés az indikátorrendszer tükrében. Beszámoló az MLDT-MANET-MDT interdiszciplináris konszenzus egyeztetésekről

Prof. Dr. Fodor Bertalan

Borsod-Abaúj Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Laboratóriumi Medicina Osztály

12.40 – 13.30

Ebéd

13.30 – 14.00

Valós idejű analitikai minőség-ellenőrzés

Daróczi András

Diagnosticum Zrt.

14.00 – 14.30

Strukturált laboratóriumi kérés- és eredmény-kommunikáció az EESZT-ben

Puskás Zsolt Péter

Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ

14.30 – 15.00

Szakmai minimum rendelet: volt, van, lesz...

Dr. habil. Földesi Imre

Szegedi Tudományegyetem, Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Laboratóriumi Medicina Intézet

Ugrás a regisztrációhoz

INFORMÁCIÓK

Helyszín:

Hotel Aurora, 3519 Miskolctapolca, Fagyöngy utca 2-4.

Időpont:

2024. november 7.

Résztvevők száma:

Max. 90 fő (a regisztráció sorrendjében)

Szervezők:

Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság, BAZ Vármegyei Kórház Laboratóriumi Medicina Osztály, Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kar

Főtámogató:

Diagnosticum Zrt.

A rendezvény OFTEX/SZAFTEX utóregisztrációja folyamatban van.

REGISZTRÁCIÓ

A részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött

Résztvevők száma: Max. 90 fő (a regisztráció sorrendjében)





    A honlap üzemeltetője:
    Diagnosticum Zrt.

    Cégjegyzésszám, nyilvántartásba bejegyző bíróság:
    01 10 042168, Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság

    Székhelye, levelezési cím:
    1047 Budapest, Attila u. 126.

    Telefonszám:
    06 1 369 0739

    Tárhelyszolgáltató adatai:
    M.BIT KFT.